A házam

- Ugyan Neta, nem kell elvinned lakást nézni. Így is sokat tettél értem, nem kell még ezt is. - mondom
- Rebecca, nincs ellenkezés. Elmegyünk lakást nézni, pont. Meg is érkeztünk! Na, gyere. - mondja, s kiszállok az autóból. Felsétálunk, majd Dravis nyit ajtót.
- Szia Süti! Megleptél. Jobban vagy?
- Dravis, te mit keresel itt?
- Ingatlanosként dolgozik apám, én meg néha besegítek neki. Á, csókolom hölgyem! Dravis Mills vagyok, örvednek. - csókolja meg a keresztanyám kezét
- Neta Hill, szintén. Ismeritek egymást?
- Igen... - válaszolom
- Egy iskolába járunk. Süti igazán okos lány, nagyon szorgalmasan tanul.
- Süti? - kérdezi zavartan Neta
- Így szokott hívni. Na, nézzük meg a lakást. Dravis, beengedsz minket? -kérdem, mire arrébb áll, hogy bemenjünk. Nagyon tetszett ez a lakás. Fél óra alatt végeztünk vele.
- Rebecca, hogy tetszik? - kérdi a keresztanyám
- Eltudnám képzelni, hogy itt éljek. Közel van Dorothyhoz is, innen látom a házukat. Tökéletes lenne.
- Örülök, hogy tetszik. Kicsim, menj, nézz még körül, mindjárt indulunk.
- Neta... Kérlek, siess. - mondom, s elmegyek körülnézni a házba. Álom házam volt, de nem akartam bevallani. Tudtam, hogy ez az igazi, ezt választom. Pár perccel később szólt Neta:
- Rebecca, gyere ide! - engedelmeskedek neki
- Gratulálok Süti, mostantól Te vagy ennek a háznak a tulajdonosa! Itt a kulcs, tessék. Remélem azért néha meghívsz. - nyom egy lakáskulcsot a kezembe. Elképedve nézek rájuk.
- Neta, megvetted nekem EZT a házat?!
- Igen, megvettem. Nem örülsz? - kérdezi kicsit szomorkásan. Nem tudtam mit szólni.
- De, nagyon örülök! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ölelem meg.
- Igazán nincs mit. Gyere, hozzuk át a cuccaidat. - indulunk ki. Az ajtóba visszafordulok.
- Kösz, Dravis. - mosolygok rá
- Szívesen Süti. De én nem tettem semmit, ez a munkám.
- Láttam a szerződést. Olcsóbban adtad. Ami nem a munkád része. Rendes volt tőled.
- Neked bármit. - mosolygunk egymásra, majd észbe kapok, hogy mit csinálok, és kirohanok a kocsihoz.
- Neta, ugye tudod, hogy visszafogom fizetni?
- Tudom, tudom. Ismerlek. - mondja. De nem. Nem ismer. Inkább ráhagytam, hagyj higgye. Elindultunk vissza Dorothyhoz.
- Képzeld, van egy házam! - ujjongok, amikor belépünk
- Micsoda? - képed el, ahogyan én is, amikor megtudtam.
- Jól hallottad!
- Úú, de jó! Megyek, segítek berendezni! - mondja, miközben kihúzom a vendégszobából a bőröndömet.
- Tényleg, Rebecca, azt a pénzt, amit apád adott, azt költsd a berendezésre. Én fizettem a lakást, de rendezed be. És nem kell visszaadni. Nem fogadok el reklamációt, menjünk!