Dravis

Az ablakhoz léptem. Lassan elhúztam a függönyt. Kinéztem a párás üvegen. A város lakói még aludtak, csak én voltam ébren. Képtelen voltam aludni, azóta, amióta az történt, pedig eltelt már lassan egy év... Leültem az íróasztalomhoz, elővettem a fiókom mélyéből az én kis Könyvemet, s elkezdtem írni. Megnyugtatott. Az én történetemben úgy alakultak a dolgok, ahogyan akartam. Ott mindenki jó, tiszteletre méltó ember volt. Nem volt hazudozás, csalás, kellemetlenség, nyugtalanság, szomorkodás. Szöges ellentéte volt az életemnek. Talán pont ezért írtam ilyennek. Ha én nem élhetek ilyen életet, akkor legalább regényhőseim igen. Elmerültem a gondolataimba, s leírtam azt, amit gondoltam. Leírtam, hogy milyen jó napja volt a lánynak, akit a barátja imád, a szülei  szeretik, s hogy az iskolában minden a legnagyobb rendben van. Bárcsak, én lennék ez a lány... Mire felnéztem a Könyvemből, már hajnali 6 óra volt. Jól eldugtam a Könyvet, s kerestem valami bő pulóvert, egy fekete nadrágot, majd felöltöztem. 5 perc alatt végeztem a fürdőszobában, mire visszaértem, egy új lány fogadott a tükörben. Boldog volt. Legalábbis annak kellett látszania. Minden egyes reggel ezt az álarcot viselte, hogy ne érje több sérelem. Fogtam a táskámat, majd lementem az emeletre. Apám fogadott a fotelbe süppedve, s horkolt. Elvettem a kezéből a borospohárt, letettem az asztalra, nyomta egy gyors puszit a homlokára, majd elindultam az iskolába... Menet közben nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy minden járókelő megnéz. Elkezdtem aggódni, biztos elkenődött a sminkem, ezért elővettem a retikülömből a pici tükrömet, hogy megnézzem magamat.
- Gyönyörű vagy. - mondja a hátam mögül egy hang. Megfordulok, s egy idegen, de helyes fiúval kerülök szembe. Üvöltött róla, hogy rossz fiú, beképzelt barom, ezért el is kergettem a vele kapcsolatos perverz gondolataimat.
- Erősen ajánlanék egy szemüveget.
- Én meg egy pasit neked. Mondjuk magamat.
- Még csak az kéne...
- Mert?
- Így is van elég bajom, nem kell egy nagyképű bunkó a hátamra, kösz.
- Hé, előítéletesek vagyunk? Ez rossz dolog aranyom.
- Csak hívj így még egyszer, és felpofozlak. - figyelmeztettem a macsót
- Hogy mit mondtál, ARANYOM?
- Én szóltam! - magabiztos lépésekkel elindultam felé, hogy az arcán csattanjon a kezem, de az ütés pillanatában megmarkolta a kezével a kezemet.
- Tetszel.
- Gondolom. Tényleg nagyon izgató lehet egy olyan lány, aki éppen most akarja kikaparni a szemedet. - próbálkoztam kiszabadítani magamat a szorításából.
- Úgy, ahogy mondod. - végre elengedett - Nem lenne kedved este találkozni a Bellbe?
- Bellbe? Bellbe mindenféle olcsó lotyó jár, és önelégült barmok. Nem, valahogy nincs hangulatom ahhoz, hogy nézzem, ahogyan a libák rázzák magukat nektek, miután elviszitek őket szobára.
- Te is lehetnél az egyik liba.
- Köszönöm, inkább kihagyom. Szia! - hagyom ott a srácot. Hallottam, ahogyan nevet a viselkedésemen, de nem érdekelt, volt nagyobb gondom is ennél.
- Rebecca, végre itt vagy! - ölel meg Dorothy, amikor beérkezek az iskolába.
- Szia.
- Hallom, Davisal találkoztál reggel.
- Kivel?
- Dravis. Az utcán. Flörtölt veled, de te csúnyán visszautasítottad.
- Dravisnak hívják. Hát rendben. Amúgy semmi nem volt, és nem is lesz. Egy egoista hülye. Minden ujjára van egy libája, szóval mindegy is.
- Bejössz neki?
- Nem érdekel, Dorothy. Hagyjuk, nem foglalkozok olyan barmokkal, mint Dravis.
Dravis. Hmm... Milyen jól cseng a neve. 
- Értettem, Becky, értettem.