Mickel

Órák után Dorothy és Seth elmentek vásárolni, én pedig haza. Otthon apám várt komoly arccal.
- Kislányom, tudunk beszélni?
- Persze. Miről van szól? - ülök le a fotelbe, ahol még reggel ő szundított.
- Attól félek, hogy rossz hatással vagyok rád. Szóval... Megkérnélek arra, hogy költözz el.
- Mi? Apa, ezt most komolyan mondod?!
- Igen lányom, igen..
- És mégis mi a francból vegyek lakást? Nincs munkám!
- Egy ideje már teszek neked félre...
- Nocsak, és nem iszod el piára? Ugyanis már anya halála óta másról sem szól az életed, csakis az ivásról! Most józan vagy egyáltalán?
- Ne beszél így velem, kérlek szépen.
- Miért ne? Te nem beszélsz így velem? Nem hordasz el mindennek, amikor részeg vagy? Apa, én veled ellentétben az igazságot mondom, tudod?
- Lányom...
- Nem, nem vagyok a lányod! Amióta anyát elvesztettük, azóta nincs apám, érted?!
- NE BESZÉLJ ÍGY VELEM! - üvölti az arcomba, majd a következő pillanatban hason üt, mire én összegörnyedek a földön. - Szánalmas kis ringyó.
- Én vagyok a szánalmas?! TE VERED A LÁNYODAT, ÚRISTEN! Apa, add ide inkább a pénzt, összepakolok, és hagyjuk békén egymást egy életre!
- Rendben. - eltűnik pár perce, majd egy köteg pénzzel tér vissza. Odavágja hozzám. - Nesze. Pakolj, és kotródj el a kibaszott lakásomból!
Egyikkel kezemmel a pénzt fogom, másikkal pedig a hasamat. Elindulok fel a szobámba, s mindent összepakolok. Negyed óra alatt egy bőrönddel állok az ajtóba. Köszönés nélkül terveztem távozni, de amikor megfogtam a kilincset, akkor megszólított.
- Hova mész? - kérdezi magába roskadva.
- Nem mindegy? Mickel, hagyjál békén, jó? Éld a kis nyomorú életedet, én is élem az enyémet, kész. Ennyi lett a nagy családunkból. Szerinted anya büszke lenne rád? Hogy a saját lányodat kidobott a lakásból? Nem hiszem... Szia, Mickel, remélem megfulladsz a vodkába! - lépek ki a házból. Büszke voltam magamra, hogy ilyen végszót mondtam neki. Megérdemli, semmi kétség. Felhívtam Dorothyt.
- Szia. Értem tudnál jönni kocsival?
- Mi történt, Becky?
- Majd elmesélem, csak gyere, minél előbb, jó?
- Jó, sietek! - teszi le a telefont. 3 percen belül ott volt, s a csomagjaimat tette be a kocsiba, míg én beültem az anyósülésre.
- Dorothy, lakhatok nálad pár napig...?
- Ez nem is kérdés! Egyértelmű. De mi történt? - indulunk el - Megint bántott?
- Majd nálad beszéljünk erről inkább, jó?
- Nem, Becky nem! Elegem van már, hogy mindent nekem kell kihúznom belőled! Itt beszéljük meg, mondjad!
- Igen, bántott! Most jobb? Nem szeretem kimondani, te is tudod jól...
- De mi történt?
- Hazamentem, mondta, hogy költözzek el, mert rossz hatással van rám. A pia van rá rossz hatással, nem ő rám! Adott pénzt, hogy takarodjak a lakásából, és csináljak amit akarok, előtte meg megütött, amikor elmondtam, hogy mit gondolok róla.
- Mit képzel magáról?! Ki ez az ember, te?! Én úgy megverem, csak egyszer találkozzak vele! - próbált erős maradni, de láttam, hogy könnyek gyűltek a szemében. Pedig ez még semmi volt, ahhoz képest, amiket eddig kaptam... Hamarosan megérkeztünk hozzá. Bevitte a cuccaimat, míg én is bementem, és letelepedtem a kanapára.
- Tessék, itt van a kedvenc teád. - ül le mellém egy forró bögre teával.
- Köszönöm. - mosolygok rá hálásan.
- Mindig ezt iszod, amikor szomorú vagy.
- És amikor megtehetem. Ott nem volt ilyen. Csak nálad. Pedig sokszor innék...
- Most aludj egy picit, én addig intézem itthon a dolgaimat. Jó éjt! - nyom puszit a hajamra, majd elfogott az álom...